Ecsettel a világ körül


2013. január 30., szerda

Kemenesalja régen

Még mindig a Ság hegyről, de most másként. Érdekes módon Kovács László barátommal egyidejűleg, de egymás munkáiról mit sem sejtve dolgoztunk hasonló témán. Ő a Ság honlapját szerkesztette anyagot gyűjtve annak múltjáról és jelenéről. Jómagam pedig hozzá hasonlóan egy régebbi korban tanulmányoztam a hegyet és még messze a bányászat előtti időkre visszanyúlva ábrázoltam, amikor még faekével szántottak.



Ság hegy az 1800-as években
50x70cm  olaj farost

2013. január 27., vasárnap

Emlékezzünk


Ezt a képet a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából osztom meg. Izrael, így a zsidóság életében többször is volt vészkorszak, amikor próbálták őket teljesen megsemmisíteni, letörölni a történelmi palettáról. A legutolsó, a hitleri volt talán a legpusztítóbb a 6 millió áldozatával. Ám Isten soha nem feledkezett el az ő népről és a jövőben sem fog.
Ha tetszik, oszd meg.
Honlap cím: www.siposgaleria.hu


Hívó hang
Olaj vásznon 40x40cm



Mindörökké Tóra
Olaj vásznon 40x30cm

2013. január 23., szerda

Tyúkólban

Vidéki témáim közül ezt a képet feleségem inspirálta, amikor kislányunkkal el kellett mennie a 3. szomszédba, hogy a gyerek végre láthasson baromfit. Ennek már két éve és azóta nekünk is voltak tyúkjaink, de a történet mondanivalója, hogy falun lakunk- amit szeretünk is- ennek ellenére egyre kevesebb haszonállatot látni. Engem kissé elszomorít az a tény, hogy egyre kevesebben tartanak, nevelnek jószágot.
Ha tetszik, oszd meg.
Honlap cím: www.siposgaleria.hu


Tyúkólban
Olaj vásznon 40x50 cm
25,000 Ft

2013. január 21., hétfő

Ismét a Ság hegyről

Új képem fő tárgya még mindig a Ság hegy. 
Valójában három témát gyúrtam itt egybe. A Ság hegy az otthonomat szimbolizálja, mert Celldömölkön születtem. A második- a mozdony- a gőzösök sorozatom újabb darabja, mivel eredetileg én is vasúti járműszerelőnek tanultam. Apám is vasutas volt, bátyám is mozdonyvezető lett, így én is kötődöm kicsit  a vasúthoz, de jobban a dízel előtti korhoz. A kép harmadik témája a lovas szántás, ami egy másik sorozatomba illeszkedik. Ezzel is hamarosan be fogok mutatkozni, amely a letűnt idők vidéki életét ábrázolja. Többnyire a gazdálkodásról, falusi életről, munkáról szól. Bemutatom hogy éltek vidéken az emberek a múlt század elején illetve még korábbi időkben.
Akinek tetszik, ossza meg.
Honlap cím: www.siposgaleria.hu


Ság hegy Kemenesmihályfáról 1940-es évek
Olaj farost 50x70 cm
30,000 Ft


2013. január 18., péntek

Támad a tél


Január 17. Vas megye
Ez a csütörtök ihletett erre a képre. Ahogy korán az ablakon kinéztem még kissé túlzásnak tartottam az ötletet. Ám miután elvittem kislányomat szánkón az oviba, majd hátramentem mangalicáimhoz etetni, az 50 centis hóban gázoltam. Ahol pedig hegyekbe hordta össze a szél a havat, csak megkerültem. Akkor döntöttem végleg a téma mellett. A rádió járhatatlan, lezárt utakról beszélt megyénkben, valamint balesetekről és elakadt járművekről…
Így utólag nem is tudom miért csodálkozom, hiszen tél van. Talán mert kezdjük elfelejteni milyen is az igazán.
Akinek tetszik, ossza meg.
Honlap cím: www.siposgaleria.hu 


Hóviharban
olaj vásznon 40x50cm

2013. január 17., csütörtök

Egy régi adósság

Újra a színek világában, hallelúja!
Közel egy évig nem volt ecset a kezemben, az élet kényszerpályára küldött nemzetközi kamionosnak. De hát az élet szép, főleg ha jó irányba változik. Végre újra érezhetem a festék illatát!
Ezzel a képemmel egy régi tartozásnak teszek eleget. Rengeteg képem van, ami idegen tájakhoz kötődik, de hazai témájú még kevés. Nem mintha nem lenne itthon téma, sőt!!
Mivel Kemenesmihályfán élek, úgy nőttem fel itt a faluban, hogy minden nap láthattam a háttérben a hegyet és talán pont ezért nem ihletett meg eddig. Túl hétköznapian hatott mindmáig.
Ez az első Ság hegyes képem. Ajánlom még a képet mindazoknak, akik szeretik a régi gőzösöket.
Akinek tetszik, ossza meg.
Honlap címem: www.siposgaleria.hu 



Ság hegy Kemenesmihályfáról 1970-es éves
Olaj farost 50x70-es
 30,000Ft




2013. január 9., szerda

Egy régebbi képem

Több festő is úgy állítja „minden képnek története van”. Ezzel én is így vagyok gyakran, de biztosra veszem a nagy festők munkái között is számtalan az olyan kép, amelynek egyáltalán nincs története, csak meglátta a témát, megragadta az ihlet és vászonra vitte. Csak az a pillanat számít, amit a festő meglát, majd ábrázol. És ha őszinte magához (és másokhoz) nincs igazán történet, amit hozzá megosztana. Ilyenkor egyszerűen hagyjuk, hogy a kép beszéljen, kinek ezt mond, másvalakinek mást.
Én is így vagyok ezzel a képemmel, melynek címe Hajléktalan és egy ingyenes ételosztás a helyszín.
Ha tetszik,oszd meg Te is.



olaj vásznon: 41x51 cm
Keretezve 30,000 Ft